Szerbusztok!

Az utóbbi 10-15 évben a tévés sorozatok, illetve a Netfix és más streaming szolgáltatók egymás után ontják a jobbnál jobb, vagy kevésbé jobb, de izgalmas sorozatokat. Léteznek több éven át futó sorozatok, illetve pár részes, úgynevezett mini sorozatok. Ezek mind jók abban, hogy egy nagyobb lélegzetvételű történetet elmeséljenek, melyek nem férnek bele  a 90-120 perces időkorlátba, csak olyan kompromisszumok árán, mely a film élvezhetőségét is negatívan befolyásolná. Ezért én kifejezetten szeretem a mini sorozatokat, melyek rengeteg szempontból képesek elmesélni egy történetet, műfajtól függetlenül. Persze van olyan sorozat is, mely már a 15.-ik évadját tapossa, mégis szívesen nézzem (Supernatural/Odaát és It's Always Sunny in Philadelphia/Felhőtlen Philadelphia), de azok már inkább a bulvár és szórakoztatás műfaja, nem a komolyságé :) 
A tartalomszolgáltatók tehát nagy versenyben vannak, mindenki a legjobb élményt akarja adni a fogyasztónak, a streaming szolgáltatók pedig kifejezetten pontos képet tudnak kapni arról, siker vagy bukás a mű: a letöltési/megnézési adatok helyben látszanak.

2019 egyik legnagyobb meglepetés az HBO GO -n debütáló Csernobil című 5 részes minisorozat.
Az 1986-ban történt nukleáris balesetről készíteni sorozatot, őszintén megmondom, nem hittem, hogy sikerülhet. Emlékszem, még feleségem, aki nagy horror rajongó, mesélte 2019 tavaszán, hogy egy horror filmes csoportban írják, hogy az atomkatasztrófáról egy sorozat lesz. Akkor azt hittem, valami Stalker szerű történetet hoznak ki, melynek valami alapja az atombaleset lesz.  Bár mint tudjuk, a sugárzás hatásai is elég horrorisztikusak tudnak lenni.
És nagyobbat nem is tévedhettem volna! Egy olyan tökéletesre sikeredett filmalkotást hoztak össze, amit álmomban sem mertem volna gondolni. Egyszerűen minden a helyén volt, nem volt semmi olyan giccs, amit amerikai filmekben előszeretettel alkalmaznak, ez egy kőkemény katasztrófa film volt, horrorisztikus elemekkel, tárgyalótermi thrillerrel, és emberi drámákkal. Craig Mazin-tól, a sorozat írójától nem tudtam, mit lehet várni, elvégre a Horrora Akadva több részét is ő jegyezte, de úgy néz ki, ebben a stílusban még maradandóbbat tudott alakítani.

De egy jó film nem ér semmit ha nincsenek benne jó színészek (kiemelném Jared Harris-t, aki egy másik remek minisorozatban is hatalmasat alkotott pár éve, a Terror-ban, mely az Északnyugati átjáró meghódításáról szóló történet, erős horror és misztikus szállal) és rendezéssel, hiteles helyszínnel. Ám ez is kevés, egy nukleáris incidenshez kell még valami: vérfagyasztó zene. Az OST-t az izlandi születésű, de jelenleg Berlinben élő Hildur Guðnadóttir szerezte.  

Hildur  1982 szeptembe 4.-én született Reykjavik-ban, és csellón tanult fiatal kora óta, huszon éves koráig a reykjaviki zeneakadémián tanult. Ám idézve egy riportját: „Sosem volt vágyam, hogy zenekari csellista legyek, sokkal jobban szeretek kísérletezni.” Így elkezdett filmzenékhez komponálni, mellette kórus rendezőként is kipróbálta magát.
Több kisebb Skandináv filmhez szerzett már zenét, amikor 2018-ban felkérést kapott a Csernobil című film megzenésítéséhez, melyet azonnal elfogadott, annak ellenére, hogy egy Hollywoodi filmnek is párhuzamosan akkor szerezte a zenéjét. Ez nem más volt, mint a Joaquin Phoenix által megformált Joker film zenéje, mely Phoenix-nek meghozta élete első (és már rég megérdemel) Oscar díja. Na de ne térjünk el a tárgytól.
Hildur tehát egyszerre több művön is dolgozott, ám a minőségen nem látszik meg, sőt. Hagyományos értelemben véve hangszer nem hallható az egész filmzenében, egyedül ami emberi, az egy kórus felcsendülése. Az összes többi hangok a forgatás helyszínén, egy Litván atomerőmű különféle hangjai, ahol a kontaktor csapkodástól a gőzvezetékek szisszenésén át a trafók búgásáig mindent rögzített egy hangmérnökkel. Ezeket a hangokat pedig átdolgozta Hildur arra a rideg, sötét tónusú filmzenévé, melyet hallgatva már csak azt várja az ember, mikor szólal meg a zsebében a nemlétező geiger számláló. A Kraftwerk 1975-ös Radioaktivität koncepció albuma óta ezt a témát szerintem senki nem fogta meg jobban, mint Hildur. Csak míg a düsseldorfi robotok nem teljesen egy sötét világot akartak megmutatni az albumukon, voltak vidámabb tételek is rajta (Pl Ohm Sweet Ohm), addig Hildur-nak egy nukleáris incidens-ről szóló filmhez kellett a legzordabb művet létrehoznia. És sikerült. Rengeteg filmzene van, melyet az ember önmagában szívesen meghallgat, ám ennél az albumnál olyan dark ambient hatás lett, mely csak a legnagyobb fanoknak és az atomenergia szerelmeseinek fog csak eszébe jutnia, hogy hideg sötét téli éjszakákon meghallgassa. És ezt abszolút jó értelemben mondom! Ez az OST album olyan szimbiózisba van a filmmel, hogy egyik a másik nélkül nem is létezhetne. 
A Csernobil 2019-ban a legjobb minisorozat kategóriában Emmy díjat nyert, és ehez Hildur zenéjének is rengeteg szerepe van
Magáról a filmzene albumról sokmindent külön nem tudok kiemelni, koncepció album, melyek tételei követik a filmsorozat cselekményét is. Aki nem látta a filmsorozatot, annak lehet, sokat nem is mond a zene atmoszférája, aki meg már legalább egyszer végignézte (én kétszer is, de tudok olyanról is, aki vagy 10-szer), annak a zene alatt be fog villanni minden képkocka  a sorozatból, ahogy meghallja a turbinaházakból és a primerkörből felvett hangeffektek áriája.

Személyes kedvencem a Bridge Of Death című mű, talán ez a legbefogadhatóbb és legjellegzetesebb szerzemény az albumról. Alább belinkelem a Spotify -os zenedobozt Hildur művéből. Ezt pedig hallgassátok szeretettel. 
Aki pedig nem látta a fent említett sorozatot, annak ajánlom, aki szereti a megtörtént esetek alapján forgatott történeteket, nem baj, ha a hangulat komor és rideg időnként, és inkább elgondolkoztat mint megnyugtató válaszokat ad.