Egy teljesen szubjektív zenei blog

Kísérletezős zenei blog

Hétvégi zene: Tiristor Theory - Monoton

2017. október 21. - ubk

Hahó!

Valszeg rendszeres visszatérő elem lesz a hétvégi zenei blokk. 
Egyenlőre nem jutott eszembe semmi extra, ezért most a magyar Tiristor Theory "kislemezét",a Monoton-t adom közre: 

 

E projekt mögött Csík Dániel áll, aki ugyan az a Csík Dániel, aki ezt  a blogot indította - remélem nem baj, hogy saját művet is megosztok veletek :)
Ez a szám majdnem 10 évig készült. 2005-ben kezdtem hozzá, a koncepció is az előtt körvonalazódott hozzá, s 2006 közepéig mindig tettem valamit hozzá, kivettem valamit, s pofásítottam. 2007-ben megjelent első albumom  Soundpill netlabal keretében, s annak az egyik változatára tettem fel ezt a track-et. Sőt, 10 darab fizikai CD-t is kiadtam, vagyis ingyen elvihetővé tettem, amin korai számaim voltak, még "Súlytalanság" művésznéven, amin ez megjelent.
A végső verziója viszont ennek az art-tech számnak ez lett, melyet a SoundCloud csatornámra töltöttem csak föl, ami amúgy teljesen más kategóriájú. De miért is álljunk be a sorba? :)
A zene szinte végig végtelenített ütemekből és fémes, zord hangokból áll, de végi úgy dolgoztam vele, hogy mégse tűnjön unalmas, monoton masszának. Nem mond el ez se semmi történetet, csak tudatja velünk, minden monoton lehet körülöttünk, ha nem nézünk a részletek mögé. 
Pár hallgatótól megkaptam a kritikát, hogy a szám végére szétesik a zene, szét van csúszva. Kihúzott háttal jelentem, minden úgy zajlik a zenében, ahogyan elképzeltem ;)
Tiristor Theory néven végig Creative Commons licenc alatt dolgoztam, ha tetszik a zeném, letöltheted nyugodtan, a CC licenc keretein belül, tehát terjesztheted, csak ne úgy add tovább, hogy a saját műved.
A többi művemről is írjak, vagy inkább folytassuk Klaus Schultz-zal, Venetian Snares-szel, AFX-szel inkább, s hagyjam a férc műveim? :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kiszene.blog.hu/api/trackback/id/tr1413047180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.