Sziasztok!
Ma egy új blokkot indítok a blogomon. Ezúttal nem a zenei technológia úttörőiről lesz szó, hanem azok üzeneteiről, ami megelőzte korát, olyanról szól, ami akkor sci-fi vgy fantasy-nak tűnt, de mára valóság, vagy éppen karnyújtásnyira vagyunk tőle. Hogy igazodjunk a korszellemhez, s aktuális legyen a blog, ezen írás Európa végrájáról és az ellenőrizetlen no-go zónák elkeseredett fiatalokról fog szólni - nem polkorrekt módon, mert az nem én volnék.
És itt jegyezném meg, hogy jelenleg, mikor írom ezen sorokat és várhatóan élesítem a posztot, október 23.-ika van. Itt szeretnék köszönetet mondani azon ismert és névtelen Hősöknek, akik 1956-ban kiálltak a tankok elé, hogy a szabadságunkért harcoljanak. Reméljük nem jön el újra ez a korszak, de ahogy olvasni fogjátok, nem túl rózsás a jövő.
Kezdjük először a Londoni Asian Dub Foundation -nel. 
A banda 1993-ban alakult, elektronikus alapon számtalannál több stílust kevernek magukba, rendkívül izgalmas zenei világot tárva elénk. Ez a zenei stílus kavalkád annak köszönhető, hogy a banda tagjai különféle népek bevándorlói, vagy azoknak a leszármazottai, elsősorban ázsiai gyökerekkel. 1995-ben jelent meg első albumuk, a még mérsékelt sikerű Facts & Fictions. A kisebb siker elegendő volt ahoz, hogy a nevük ismert maradjon, s két évvel később már a második albumukat, a R.A.F.I. -t adták ki, ami már nagyobb elismerést hozott nekik.
A banda tagjai híresek humanista tevékenységeikről, a fiatal tehetségek felkarolásában, tehát egy teljesen szimpatikus banda mind az életben, mind a művészetben.
Aztán 2003-ban történt valami. Kijött egy új klipjük, a Fortress Europe.
Maga a szám dub, jungle és rock alapokkal indít, native elemekkel, hip-hop és reggae szövegekkel, tehát elék sokmindent zsúfoltak egybe. De itt nem is ez a pláne, hanem az üzenet a szövegben.
2022-ben járunk, Európa lezárta a határait, kerítésekkel, egyfajta erőddé vált a vén Európa, akit mindenhonnan ostromolnak a bevándorlók. Európát cyber rendőrök és kutyák védik, miközben a kontinens lakosságának agyát már átmosták agykontrollal. Ez a harci, dühös induló ezen erőd falain dörömbölt végig, 2003-ban, amikor még semmit nem tudtunk (már) a krízisekről, bevándorlásról és a nemzetek közötti feszültségekről, mert mind a szőnyeg alatt volt letakarva. Most meg csak annyit látunk, hogy nem is kellett megvárni 2022-t, hogy eljöjjön a káosz, ám valamit már tudhattak.
Hol volt akkor még a világgazdasági válság, 2008-as kitörése is? Még arra is volt 5 év.
Apropó 2008!
A francia Justice egy elektro-house banda, akik a 2000-es évek elején alakultak. A legjobban a szintén francia Cassius-ra hasonlít a zenéjük, bár mindannyian egyéniségek vagyunk, s a zenekarok sem lehetnek ugyanolyanok, a Justice mindig valamiben próbál sokkolni vagy újat mutatni. Szükség is van erre, mert a dance és house műfaj naponta termeli ki az új tehetségeket, s ugyan ennyi tehetséget is felejt el, ha nem tud valami maradandót alkotni.
A Justice egyik legegyedibb (és a korszak legkülönlegesebbje is ) klipje, zenéje a 2007-es DVNO- volt, mely a nyolcvanas évek vad kapitalista reklámjait alakította át, úgy, hogy jogokat nem sért vele, mindenki tudja miről van szó, de mégis a zene szövegét mutatja. Zseniális. Minden benne van, ami egy hedonista világban kell, ahol nem számít semmi, mert pénz és hatalom van, mi meg jól érezzük magunkat a Justice zenéjére. Egy évvel a világválság előtt.
A Stress című számuk viszont, amiről komolyabban beszélnék, az 2008 május elsején jelent meg. A klipje itt található, de szerintem csak 18 éven felüli kattintson rá, vagy aki bírja az erőszakot:
A szám címe hű önmagához: tényleg stresszes ezt nézni. Adva van egy no-go zóna lakótelep, valahol Párizs külvárosában tele bevándorló gyökerű, kinézetű emberrel, fiatallal, akik céltalanul bolyonganak a panelek között, majd bemennek a belvárosba, s útjukat mindenhol pusztítás és erőszak kíséri. Összefújnak metrómegállókat, csoportosan nőket zaklatnak, kocsikat zúznak, kocsmákba törnek be. Happy end nincs, csak a céltalan és keserű, tehetetlen düh, mely miatt tök mindegy, mit tesznek, nincs jövőkép számukra.
Nem tudom, mekkora volt ennek a track-nek annak idején a sikere, én először 2012-ben hallottam erről, pont a Londoni Blackberry Zavargások apropóján. Történt akkor ugyanis, hogy London külvárosában fiatalok tisztázatlan okok miatt elkezdtek törni, zúzni, LCD TV-t és Adidas cipőket lopni a kirakatokból, melyet a segélyükből soha nem vehettek volna meg. A zavargás koordinálását pedig a Blackberry titkosított chat-jével bonyolították, ami megnehezítette a rendőrség dolgát, később viszont a londoni rendőrök levertét a felkelést.
Ekkor olvastam egy cikkben, hogy ez a 2008-as klip mintha ezt vetítette volna elő, a csoportos női zaklatások meg sajnos tiszta hétköznapi lett bizonyos országokban, Európában, melyet hasonló, céltalanul tengődő fiatalok követnek el.
A klip ahogy írtam, semmi receptet nem ad nekünk, mit tehetnénk, csak elmesél valamit, amit akkor, 9 éve még a föld alá söpörtek, de azóta előjött, hatványozottabban, ahogy az előző, Asian Dub Foundation klip témája is.
Ők szóltak időben.
