Üdv mindenkinek!

A múltkori Jarre bejegyzés írása közben jutott eszembe, hogy van abból a korszakból, a korai kétezres évekből egy másik, számomra meghatározó album az egyik zenei "nagyöregtől".
A magyar származású, egykori Kraftwerk tag, Karl Bartos Communication albuma lesz a mai konzíliumunk terítékén.

Az album nem egy nagyon kísérletező, nem mondanám változatosnak, sőt, majdnemhogy monoton is egy kissé. De mégis, az benne a merész, hogy Bartos be merte vállalni ezt a dolgot, hogy a Kraftwerk zenei világát tovább gondolta, és feltupírozta olyan szinten, hogy az (akkor) modernnek is tűnjön. 
Aki szereti a Kraftwerk zenei világát, az az egykori ütősétől és technikusától továbbvitt zenei robot rock operát is szeretni fogja.

Első számként, a The Camera erősen ránk is rúgja az ajtót, azonnal 140 bpm-mel indít, a magasan cincogó ütemekkel, mely a már ismertetett Kraftwerk-től is megszokott volt.
A zene nem instrumentális, Karl vokoderen énekel ezen és még több más számon is. A szöveg mondanivalója nem a legmélyebb, de ez nem is arról szól. Ez a technika viadala, ahogy az öntudatra ébredt zenei robotok felfedezik a világot, amiben mi is élünk, és a fényképezőjükkel fotót készít mindenről.  A  vokoder mellett az elektromos orgona hangja, dallama ami itt és a többi trackben is folyamatosan visszaköszön nekünk, egyfajta kontrasztot adva, hogy nem annyira szintetikus ez a világ, ahova ez az album repít minket. Csak egy kicsit :)

A második szám, az I'm the Message ami engem elsőnek megfogott annak idején. Tudjátok, annak idején, 2003-ban még nem volt Spotify, YouTube, stb, hanem vagy az MCM-en, vagy a magyar Viván láttam ezt a klipet. Emlékszem, elkezdődött a klip. Még semmit nem lehet tudni, kinek a száma. Valami rajzolt klipecske, elsőnek azt hittem, a Röyksopp egy új műve, a Remind me ugrott be elsőnek. Aztán megszólal ez a nehéz elektronikus szólam, majd kiírják, Karl Bartos a szerző. Azonnal magával ragadt ez a szám, amikor a vokoder sercegése pedig felhangzott, már borsózott is a hátam. Na, nekem ilyen az ízlésem :D 
Másnap rohantam is a Media Marktba megvenni a CD-t. Igen, akkoriban még ilyen fizikai cuccokat vásároltunk boltban. Még netem sem volt ekkoriban. Ha CD-t rongyosra lehet hallgatni, akkor ez az volt, e szám miatt. Ebben ott volt minden, amit a Kraftwerk-ben is imádtam, és Bartos tovább kísérletezte. Enyhén monoton szám, teljesen szintetikus hangzás, ám aki jól figyel, mindig tud benne találni valami újat. 

A harmadik tétel a 15 minutes of fame, mely már 2 évvel korábban kijött kislemezként is. Ez a legpopulárisabb szám, s talán a legjobban kilógó is az egész albumból. Itt már nem csak vokoderrel, hanem saját anyaszült hangján is énekel Karl.  Szerintem tisztára olyan a hangja, mint David Hasselhoff- nak. De maga a szám egy közhelyes dal, ez max csak az eladások maximalizlása végett kerülhetett fel a Cd-re. Szerintem.

A Reality a következő állomása utazásunknak, s az előző zsákutcából visszatérünk egy robotok uralta bálterembe. Igazi elektro-s alapok és a már eddig megismert vokoderes énekhanok.

Most egy kicsi ugorjunk előre, és egy picit másabb számot, a sorrendben hetedik Cyberspace nevezetűhöz érkezünk.Ez annyiban másabb a többitől, hogy a fő dallama valahogy sokkal mélyebb az eddig megismert számokénál. Nem nagyon tudnánk eldúdolni egy számot sem eddig az albumról, ám ennek a dallama valahogy nagyon nehezen megragadható, mégis tök szimpla. Zseniális. Mellesleg az album leghosszabb száma is ez, de így is csak 2 másodperccel hosszabb a dobogó második helyezettjétől. Mi annyit nyerünk ebből, hogy tovább élvezhetjük :)

Igazság szerint a következő számok is ugyan azt a struktúrát és szisztémát követik, mint a legtöbb. Vokoder, orgona, elektronikus alapok, esetleg Karl eredeti hangja, és a Kraftwerk-es hangulat továbbvitele. 
Karl Bartos bevállalta nekünk, rajongóknak, hogy nem fordít hátat a múltjának, mi szerint 1976 és 91 között a világ egyik legmeghatározóbb elektronikus zenekarának oszlopos tagja volt, hanem tovább vitte, és a maga szája íze szerint tovább gondolta, modernizálta. 
Elsőre egy önmagát ismétlődő,  közhelyes albumnak tűnhet, ha felületesen hallgatjuk, ám ahogy a Kraftwerk-nél is megszokhattuk, az ördög a lecsupaszít részletekben lapul meg. 17 éve adta ki Bartos ezt az albumot, és még mindig hallgatjuk - ha annyira felületes lenne, akkor nem is emlékeznék erről az albumról, nemhogy írnék róla. 
A kísérlet itt jól sült el, nem a rókáról lett újabb bőr lehúzva, hanem fogott egy ugyanolyan rókát. Ugyan az, de mégis más, mint a Kraftwerk, meg az album számai. Nem lehet  a nagy előd nélkül erről beszélni. :)