Egy teljesen szubjektív zenei blog

Kísérletezős zenei blog

Kísérletezős zenei blog

Vangelis - Albedo 0.39 (1976)

Az Űrkorszak hangjai

2021. július 14. - ubk

Sziasztok!

Régi tervem volt, hogy a most következő albumot bemutathassam nektek. Fiatalkorom egyik meghatározó albuma volt, ami a nem túl mainstream zenék hallgatásán elindítson. 1998-ban, 13 éves ismertem meg ezt az albumot, ami már akkor 23 éves volt. Először egy populáris Vangelis best of albumról ismertem meg róla két számot, a Pulstar-t és az Alpha-t, majd egy kis zsebpénz gyűjtögetés után megvettem életem első CD-jét: Vangelis -től az Albedo 039-et.

 

 

Az 1943-ban a Görögországi Vólosz-ban született Vangelis első olyan sikeres albuma ez, mely az Egyesült Királyság top 20 albumeladásába bekerült (szám szerint a 18.-ik lett) 

vangelis1.jpgAz előző megjelent album, a Heaven and Hell unokatesója is ez az album. Részben hasonló, mert egy teljes koncepciót visz végig, lényegében egy-egy egész történetet mesélnek el. Ám mégsem lehet ikertestvéreknek nevezni, mivel a hangszerelés már homlokegyenest különbözik. 
Az 1975-ös H & H elsősorbn szimfonikus és klasszikus műnek tűnik a felületes hallgatónak, ez inkább a ridegebb űr hangjaival operál elsősorban. Mégis, lehet érezni egyfajta átmenetet is a kettő album között. Én könnyen mondom ezt, elvégre a beharangozóban említett "életem első CD-je" egy kis kis kiegészítésre szorul, ugyanis ez a két album volt 2 külön CD-n, de egy tokban kiadva. Így egyszerre ismertem meg ezeket az albumokat. Mégis, jobban a most taglalt mű állt mindig is közelebb hozzám (nem lebecsülendő a H&H albumot, az is egy pótolhatatlan remekmű!)

Az egész albumon Vangelis játszik a különféle hangszereken. A szintetizátorokon és akusztikus dobokon kívül xilofonon és gamelán (Jávai népi hangszer) is játszik. Az akkori technikával ezt úgy tudta elérni, hogy sávonként egyenként vették fel a hangmérnökkel, Keith Spencer-Allen-nel. Keith-nek ezen kívül volt még egy fontos szerepe az albumon, a címadó, záró track, az Albedo  0.39 -nek ő lett az "énekhangja". Addig vették fel a lejegyzett és improvizált sávokat, amíg minden a tökéletes helyére nem került. Kitűnik az albumon sok helyen, hogy melyek az előre megkomponált dallamok, és melyek az improvizációk, ám mégis a helyén van minden egyes hangjegy. 

 Az album erősen indít, a Pulstar című számmal. A pulzár-ok haldokló csillagok, neutroncsillagok, melyek a tengelyük körül egy másodperc alatt 30-150 -szer is képesek megfordulni, és röntgensugárzást bocsájtanak ki magukból. Akit a téma jobban érdekel, ajánlom számukra a Wikipedia idevonatkozó cikkét
A szintetizátor szekvenciája is ezt követi a szám indulásakor. Erre épül fel az ütem és a dallam, mely a végére a legnagyobb csúcspontnál hirtelen vége szakad, hogy megtudjuk egy korabeli telefonos szolgáltatótól a pontos időt. 
A Freefall már teljesen más jellegű.A kezdő dallamot gamelán játsza a Mester, amire később épül fel a szintetizátor muzsika. Igazi kis lazulós korai ambient/world music jellegű. Egy hátránya van, hogy sajnos rövid. :)
Rendkívül ügyesen van szerkesztve ez a szám, mert elsőre sem tűnik fel, melyik hangsáv a szintetizátor és melyik a népi hangszer hangja. Ez a valódi fúziós zene, ahol a hangszerek kiegészítik harmonikusan egymást.
A szám végére átcsúszunk a Mare Tranquillitatis -re, azaz a Nyugalom Tengerére. Ez  a Hold azon területe, ahol először landolt ember az égi kísérőnkön, 1969 júliusában.  Az előző szám vidám optimizmusa itt teljesen átcsúszik valami rideg, baljóslatú zenébe, a hidegebb, hűvösebb szintetizátor szólamok, és az Apollo űrhajó rádiófelvételeinek alávágásával fiatalkoromban eléggé kirázott a hideg tőle. Férfiasan bevallom, az Alien filmek jutnak a mai napig eszembe e szám hallatán. A hatást mindenesetre elérte Vangelis, akármilyen fényes és közeli a Hold, még a Nyugalom Tengere sem biztos, hogy otthonos lehet nekünk - számomra ezt jelenti ez a szám.
A negyedik tétel a Main Sequence. Ez is egy csillagászati kifejezés, a Fősorrend a csillagok közös sávja, kb mint a Tejút karja -de nem teljesen. 
Itt jön először a jazz-es vonal a dallamvilágban. a Pulstar-nál is érezhető volt a jazz-es szerkezet, ám itt a legerőteljesebb. Nehezen emészthető szám, nem olyan könnyű, mint ha egy csillag fősorrendet látnánk....
A végére lecsillapodik a dallam orgia, és lenyugszunk, mint amikor a jazz bárban is pakolnak a zenészek. Az album leghosszabb track-je szépen, lassan átcsúszik az ötödik számba, a Sword of Orion-ba. 
Ez teljes mértékben ellensúlyozza a Main Sequence kaotikusságát. Egy dallamközpontú, rövid átvezető számocska. 
albedo_poster.jpg
A két percet sem elérő ötödik szám után jön a legismertebb száma, az Alpha
Vangelis műveire jellemző, hogy egy szintetizátoros sáv indul a szám felvezetőjében, amire folyamatosan épül fel az egész ütősöktől kezdve a fő dallamig.
Az Alpha egy hideg, de mégsem rideg szintetizátordallammal indít. Egyszerűen beszippantja az embert, magával rántja. 
A második perc második felében indul el az egész igazán. 
Egy másodperc monotonitás nincsen benne, pedig nem is egy olyan összevissza csapkodó  ű, mint a Main Sequence, vagy a következő két tétel. Az Alpha-t mindenki ismeri, mivel számos TV műsor használta fel az elmúlt évtizedek során, mégsem mindenki tudja, hogy ez is egy Vangelis mű. A remekül eltalált szintetizátor hangszínek, az ütősök megjelenésének precíz megjelenése és a dallamszerkezet már önmagában egy hatalmas művészi érdem, amit viszont Vangelis-en kívül addig senki nem volt képes beleadni a hasonló művekben, az itt megtalálható: lelke van ennek a számnak. Az Atomkorszak zenéinek az Alpha-ja.

A Nucleogenesis 2 részével folytatjuk utunkat az űrkalandunkon. 
Az első része a Main Sequence féle jazz-es vonalat viszi szerkezetileg, templomi orgona nyitással. Nem unalmas, de nehezen érthető darab. A második Nucleogenesis is a jazz szerkezetet viszi tovább, de nekem jobban bejön, ennek sem olyan sötét a hangulata. A Pulstar végén feltűnt kínai-keleti dallamok ebben is visszaköszönnek. Később, 1979-ben kapunk is egy teljesen más concept albumot, China néven, lehet itt kapott a Mester ihletet hozzá.
És elérkeztünk a címadó számhoz, az Albedo 0.39-hez. Az Albedo a saját fénnyel nem rendelkező égitestek értéke, azon index értéke, hogy hány százalékát veri vissza a Napról vagy más csillagról. A Földé 39%, azaz 0.39 (a legújabb mérések szerint inkább 33%). Mind ez elhangzik a számban Keith Spencer-Allen hangmérnök tolmácsolásában a Föld többi adataival.
Őszinte leszek, instrumentálisan nekem sokkal jobban tetszene ez a szám, a háttérben hallható hipnotikus szintetizátor dallam egyszerűen fenomenális. Kiráz a hideg tőle, jó értelemben. Az emberi hang sajnos számomra sokat ront az élvezeti értékén. De nem vagyunk egyformák, én inkább instrumentális zenéken szocializálódtam.



Folytatás? Igen, van! A 2017-ben megjelent Rosetta című albumon szerepel egy Albedo 0.06 című tétel, mely tisztelgés az 1976-os album előtt. A Rosetta is egy Űrközpontú album, ami az ESA űrmissziójának hivatalos albuma is volt egyben. Teljesen más a hangzása a 2017-es számnak, nem olyan karcos és analóg, mint az eredeti album, de maga az album is egy remek kompozíció. Arról külön nem tervezek írni, de ha belehallgatnál, akkor az Infinitude -ot ajánlom mindenki számára. Picit hideg a dallama, de mégis mérhetetlen sok szenvedély és lélek van a dallamok mögött. Mintha nem is ember játszotta volna fel, ezen a bolygón.
vangelis3.jpg

Végezetül:

Az Albedo 0.39 rengeteg más zenészt ihletett meg, bevallottan vagy kevésbé bevallottan. Pl egy másik kedvenc zenei producerem, Michael Cretu leghíresebb zenei  projektje, az Enigma is használt ihletet az albumból. Pl a második Enigma album The Eyes of Truth kompletten átvette a Mare Tranquillitatis azon hangsávját (a fő zenei motívum mögé, halkan), melyet a legfélelmetesebbnek találtam fiatalkoromban. (az adott helyről linkeltem a klipjét)
De ihletet is vett az Enigma megalkotója az albumról, a negyedik album, a The Screen Behind the Mirror első száma szerkezetileg majdnem ugyanaz, mint az itt záró szám, csak nem a Föld, hanem a Mars bolygó adatait mondja fel rá Sandra.
De a The Chemichal Brothers is fogta az Albedo 0.39 számot, és a háttérben lévő szinti dallamot átvette, átdolgozta és a saját stílusukhoz emelte a The Test című számukban.  
Szó mi szó, hatalmas nagy hatású albummal van dolgunk, mely a mai napig valahol frissnek hat, mégis egy klasszikus lett mára már. Én lassan 25 éve ismerem, de mai napig nem tudtam megunni ezt az albumot. Úgy érzem, számomra ez az album zeneileg az Alpha.

A bejegyzés trackback címe:

https://kiszene.blog.hu/api/trackback/id/tr7316627664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása