Sziasztok!

Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem a blogommal, de kevés időm volt foglalkozni az oldallal. Pedig a téma, albumok bőven megvannak, nem fogytam el velük :)

Folytatnám is egy abszolút klasszikus művel: edIT -nak a Crying Over Pros for No Reason című albumával, mely 2004-ben jelent meg (hogy mennyire telik az idő! :-O ) a Virgin Records érdekeltségbe tartozó Planet Mu Records-nál.
Ha valaki arra kérne engem, hogy egy tökéletes glitch albmot mutassak neki, akkor EZ volna az.

Az edIT név mögött egy Los Angelesi producer, Edward Ma áll, aki véleményem szerint egy olyan erős albumot hozott össze, amit már nem volt képes túl szárnyalni. 5 évvel később ugyanis kiadott egy másik albumot Certified Air Raid Material címen, ám véleményem szerint ez csak árnyéka lehet  a ma bemutatandó albumnak. Nem nyújtott számomra egy olyan kalandos utazást, mint amire a Crying over - aminek mindegyik száma külön egyedi világ, mégis, az album szerves része. Nem tudnék felidézni egy lényeges momentumot sem az albumból. 
2014-ben e albumot újra kiadta Edward Ma, Crying Over Pros for No Reason Deluxe címen, aminek annyi a különbsége, hogy 5 új számot tett fel rá (kiadatlant?) , s kissé újra keverte a régi szerzeményeket - a 10.-ik évforduló megérdemelte a ráncfelvarrást alapon :) 

A nyitó tétel az Ashtray című track, mely az első percben megmutatja, mire várhatunk itt végig: fontoskodó, eleven zörejek, gitár dallam, s össze-vissza tört ütemek, melyek az agyhullámainkat is úgy dobálják a dobhártyánkon keresztül, hogy azt se tudjuk, hol vagyunk. Ám nem úgy, mint ahogy az Autechre Gantz Graf című száma, melyet valszeg csak az alkotók értenek, hanem mi egyszerű halandók is élvezni tudjuk, annyira a helyén van minden egyes kis zörej. Mondhatnánk, hogy mérnöki munka. - pedig még csak az album első perceinél tartunk.
Az album legismertebb száma a második a sorban, az Ants. Egy balladisztikus gitár dallammal indul a szám, hogy a glitch-es ütemek és zörejek teljes erejükkel sújtsanak le ránk. A gitár dallama egy szigorú utat ad a dalnak, a sokszorosan összetördelt ütemek miatt viszont nem értjük, mi történik a zenében, de mégis hat ránk ez a tétel, mert rengeteg kis apró kincset rejt el előttünk, melyet fel akarunk fedezni. 
Ez a szám rengeteg freestyle táncost ihletett meg, ha YouTube- on rákeresünk, sok jópofa koreográfiát találunk, ahogy erre a kaotikus számra táncolnak. Én egy francia srác videóját itt közzé is teszem, talán az egyik legprofibb ez: 

Ez után a Laundry című track következik, mely az előző két számhoz képest már szintetikusabb, már nélkülözi a gitárt, itt csak színtiszta IDM és glitch elemek vannak, melyek tovább kalauzolnak az edIT féle Univerzumba. 
Erről sokat nem tudok írni, egyszerűen egy jól összerakott szám, melyben minden hang szintén a helyén van, mint ahogy az eddigiekben is volt.

A Situps Pullups egy fura szám, valahogy mindig egy töltelék résznek éreztem - az album a közepén egy picit megereszkedik, ez is valahogy a down tempo jeleit mutatja a dallam világából, ami ezekkel az összetört ütemekkel nem rossz, de valahogy halványabbnak érzem a kezdéshez képest, ahogy a következő, a Dex című számnál is. 

A Twenty Minutes -cel viszont az album újra azt az élményt nyújtja, amit az elején kaptunk. Egy professzionális glitch számot, ahol soha nem tudjuk többedszeri hallgatás után sem, mi is fog pontosan történni. 
A mélyen eltorzított gitár dallama itt újra feltűnik, ami ad a számnak (és az albumnak egy keretet. Ám a basszus és a dob úgy kattog össze vissza, mintha a kocsiban rosszul váltottunk volna, s a fogaskerekeket most darálnánk éppen le. ;)

Ha a Screening Phone Calls -on át verekedtük magunkat, mely szintén egy down tempo és glitch házasságából készült 3 perces átvezető szám (vagy tán nu jazz, glitch-es ütemekkel, ahogy tetszik), akkor el is érkezünk az érzelgősebb, mélyebb Mop Head -höz. Ennek a hangulata valamelyest komorabb, de maximálisan beleillik az album többi számához. 
Valahogy egy szakítás vagy valakinek az elvesztése jutna eszembe e szám hallatán, ha azt kéne elmondanom, mit érzek ez alatt - a többi track valahogy nem ezt a hangulatot adta szerintem, azok csak komiszan elevenek, ám ebben átjön egy mélyebb érzés világa is, mely ebben a műben így van elénk csomagolva. 
Ezek után jön az Ltlp, mely szerintem az Ants után a legjobb szám - mintha egy átdorbézolt éjszaka után egy ismeretlen helyen ébrednél, s próbálnád összeszedni a gondolataidat - számomra ilyen történet jön le ebből. 
Itt is megjelenik a szintetikus hangok mellett a vonós szekció is, mely ebben az elvarázsolt világban egy külön kontrasztot ad nekünk. Létezik egy hivatalos klip is ehez a számhoz, mely egy bontás alatt lévő plázában játszódik, világvége hangulatot árasztva nekünk. 

Kevésbé felkapott ez a tétele az albumnak, mint az Ants vagy az Asthray, pedig a legkönnyebben befogadható mű ezen az albumon. Persze nem annyira könnyű, mint a következő, a  Mildew, mely a 2004-es kiadás utolsó száma, s egy egyszerű gitár szóló csak - annyira kirí a többi track-től, hogy ennek már csak ezért is itt a helye :)

Lényegében ennyi volna az album. A lap alján megosztom a Spotify-on fent lévő album Deluxe változatát, mely még 5 bónusz track-et tartalmaz grátisz, de azok szerintem teljesen elütnek az eredeti, 2004-es albumtól, véleményem szerint csak a Mildew-i teljes a mű, utána már csak hozzá foltozgatott vászondarab már a lemez.
Kitűnő album ez, 5-ből 6-ost érdemel, de sajnos a művész nem tudta soha túlszárnyalni ezt az albumot a későbbiekben, bár ki tudja, hogy lesz e még az edIT-nek egy teljes értékű új, harmadik műve, mely lesz ilyen jó, vagy még jobb? Én bízok benne, mert rengeteg jó ötlet van ebben a 13 éves csodában, s egy ilyen producer, mint Ma, képesnek kell lennie még ilyen maradandót alkotni. Drukkolok neki, innen a távoli Miskolcról! ;)